A sejt- és szövetterápiás módszer lényege

A sejt- és szövetterápiás módszer lényege az egyes szervek és rendszerek funkcionálisan nem teljes értékü sejtjeire és szöveteire történő aktív szubsztituciós és stimuláló hatásában, a reparatívus és az anyagcserés folyamatok stimulációjában, az immunkorrekcióban és immunstimulálásban rejlik.

A készítmények kidolgozott előállítási, kriokonzerválási és gyógykezelési technológiájának az alapjában a biológiai objektumok életképessége megőrzésének a szükségletéről szóló rendelkezés áll, vagyis azoknak funkcionálási lehetőségei a felolvasztásuk és a szervezetbe történő bejuttatásuk után, ami végeredményben a magas klinikai eredményeket biztosítja.

Az életklépes biológiai anyagok hatásának a mechanizmusa a sejtek felolvasztás utáni teljesértékűségének a megtartására és a bennük lévő, specifikus és nem specifikus irányítottság polifarmacológiai hatással rendelkező, természetes eredetű metabolikusan aktív anyagok jelenlétére alapszik.

A sejtterápia előnye az, hogy a páciens egy sor olyan biológialilag aktív, egyensúlyban lévő, természetes eredetű kötést kap, amelyek képesek hatást gyakorolni az egész szervezet metabolizmusának különböző oldalára, valamint olyan sejteket, amelyek helyettesítési funkciókat tudnak megvalósítani a szervezetben.

Az utóbbi években egyre szemmelláthatóbbá válik az a tény, hogy azok a farmacológiai eszközök, amelyekhez olyan nagy reményeket fűztek az új biokémiai technológiák kidolgozásával kapcsolatban, messze nem mindíg váltják be a hozzáfűzött reményeket, különösen a hosszadalmasan lefolyó megbetegedéseknél és az autoimmun állapotoknál, az anyagcserés megbetegedéseknél és egy sor egyéb patológiánál.

Történelmileg a foetalis keletkezésű sejteket, valamint a köldökvért már a legrégibb ősidőkben is felhasználták ösztönzőszerek minőségében. A mi évszázadunk hajnalán pedig a fiatalításra, az endokrin és a vérképzés megbetegedéseinek a gyógykezelésére alkalmazták. Ez a módszer az orvostudományban „Brown-Sequard módszer” elnevezés alatt lett ismeretes, amit a módszer kidolgozóinak a nevétől kapott. Alapjában véve ezek állati eredetű szövetek, illetve hullák szövetei és annak töredékei voltak. Az említettek felhasználása nem volt olyan jelentős, mint ahogyan azt az elméleti előfeltételeknek megfelelően várni lehetett volna. Ezért hosszú évekre ezek a módszerek nagyobb mértékben az orvostudomány történelmi örökségeként maradtak meg és nem találtak méltó helyet a különböző megbetegedések komplex gyógykezelésében.

A biológiai tudományok fejlődése, különösen ismereteink kiszélesedése a sejt biológiájában és annak funkcionálásában, valamint azok hosszú ideig történő tárolási módjának a kidolgozása lehetővé tették a kutatók és a klinicisták számára, hogy számos súlyos megbetegedésnek a sejtterápiás gyógykezelésében az őssejtekben, a sejt- és szövetterápiában rejlő potenciális lehetőségeknek az értékelését egy új, magasabb szintre emeljék.