Az öregedési folyamatok és azok fiziológiája

A korral a szervezet védekező erejének a potenciálja és immunrendszere fokozatosan gyengülnek. A neuromediátorok, mint a szervezet immunrendszerének munkáját szabályozó, a limfociták, valamint azok receptorainak előállításáért felelős számos más tényező, a fagocitizáló sejtek kölcsönhatása és részvétele az immunreakciókban, jellegzetes, a korral járó változásokon mennek keresztül.

A legújabb kutatások során megállapították, hogy a korral, például az interleukinok szervezet által történő előállításának egyensúlya felborulhat. Ebben az esetben inkább az immunrendszer funkciójának a zavaráról, vagy kiegyensúlyozottlanságáról beszélünk, amelyek a szervezet védekezési erejének a gyengüléséhez és különböző megbetegedésekhez vezetnek.

A New Yorki Rockefeller Intézetben dolgozó Alexis Carrel (az orvostudomány területének Nobel-díja 1912-ben) munkáinak megjelenése óta ismertté vált, hogy a felsőbbrendű állatok szervének sejtjét ki lehet vonni a szervezetből és egy speciális tápközegben ki lehet őket tenyészteni. Azonban L. Hayflick és P.S. Moorhead Philadelphiából 1961-ben megmutatták, hogy a felsőbbrendű állatoknak az említett tápközegbe helyezett sejtjei ugyancsak hajlamosak az öregedési folyamatra. Az említett sejtek bizonyos mennyíségű osztódást hajtottak végre az idő adekvát szakaszai alatt és azután elérték azt az elaggott állapotot, amit a morfológiájuk változása és proliferációs képességük elveszítése jellemzett. L. Hayflick munkái után nem fedeztek fel semmilyen olyan eszközt, amelyik ösztönözni tudta volna az öreg sejtek tenyészetét a további osztódásra.

Ilyenképpen L. Hayflick kijelentette, hogy a sejteknek beprogramozott élethosszuk van. A felsőbbrendű állatok sejtjének csak egyetlen típusa van, amelyik nem felel meg ennek az elméletnek, az az a rosszindulatú sejt, amelyik a megfelelő közegben maghatározatlan számú alkalommal osztódik és sokszorozódik.

A jelenkori kutatások (G.Sauer professzor és dr. E. Amtmann) a Heidelbergben lévő Német Onkológiai Kutató Központból rámutattak arra, hogy az elaggott fibroblasztos tenyészetekben, amelyek a kémcsőben posztmitotikus állapotot értek el, a növekedési tényezőkre való reakciójuk helyreállítódott az embrionális sejtszuszpenzió beadása után.

Azután, hogy a sejteket a szuszpenzió ideiglenes hatásának vetették alá, a mitotikus tevékenységük (sejtosztódás) megújult, a sejtek folytatták osztódásukat a tenyészetben. A fiatal és a megöregedett sejtek közötti különbség abban rejlett, hogy a fiatal sejtek reagálnak a növekedési tényezőkre, míg az elaggott sejtek csak akkor csinálják ezt, ha a sejtes tenyészet tápközegéhez ösztönző tényezőket adnak hozzá.

Feltételezni lehet, hogy az őssejtek a növekedési tényezők csatlakozásához való receptorok megújulásának révén állítják helyre az elaggott sejtek reakcióját. Az ilyen gyógykezelésnél az öreg sejtek morfológiája és fiziológiája ugyanolyanná válik, mint a fiatal sejteké.

Ilyenképpen, kísérletileg be van bizonyítva, hogy az elaggott sejtek az olyan növekedést stimuláló aktív anyagok segítségével, amelyek csak a méhen belüli életben termelődnek, megszerezhetik a „fiatalabb sejtek” jellemzőit.

Az utóbbi években az emberek és az állatok fiziológiai változásának számos olyan paraméterét tanúlmányozták, amelyek az öregedési folyamatot kísérik.

Ezzel kapcsolatban a tudós medikusok amerikai csoportja tanúlmányozta az emberi növekedési hormon (a hipofizis hormonja) injekciójának a hatását a szervezet idős korára jellemző karakterisztikájára. A növekedési hormon ösztönözte a növekedés másik tényezőjének a kitermelődését a májban, amit IGF-1 neveztek el. Ennek a vérben lévő koncentrációja a korral járva nem kevesebb, mint 20 % csökken a fiatalabb szervezet szintjétől. A 61-től 80 évig terjedő korú önkéntesek egy csoportja fél éven keresztül szedte az ember növekedési hormonjának kisebb dózisát. A másik csoport a kontroll csoport szerepét viselte. A szerzők a szakvéleményükben konstatálták, hogy: „Az ember növekedési hormonjának hathónapos szedéséből eredő, a kimerült test tömegére és a zsirszövetek tömegére történő hatás összességében ekvivalens volt azon változásoknak a kompenzációjával, amelyek az öregedés 10-20 éves időszakában a szervezetben végigmennek...”

Ilyenképpen, az öregedést, az össejtek elveszítésén kívül, legalábbis részlegben, a szervezet által történő hormonhoz hasonlatos anyagok kiteremelésének fokozatos csökkenése (illetve változása), valamint a fiatal korban aktívitást megnyílvánító receptorok elveszítése idézi elő.

Az öregedési folyamatot a szervezet öregedését meggátoló, biológialilag aktív anyagok beadásának útján meg lehet fékezni.

A kísérletekben ugyancsak be volt mutatva, hogy az őssejtekből készült szuszpenziók:

• helyreállítják az elaggott sejteket, például az összekötő szöveteket (fibroblasztokat), amelyek a fiatal sejtek minőségét megszerezve, elkezdnek reagálni a növekedési tényezőkre
• pozitív hatást gyakorolnak az immunrendszer szabályozási funkcióinak korral kapcsolatos változásaira, a zavarok profilaktikája, vagy gyógykezelése révén.

Az immunrendszer szabályozási funkcióinak sérülése által előidézett súlyos megbetegedések, mint például a limfomatoz (az egereknél), megelőzhetők, de legalább is, jelentősen visszatarthatók az őssejtek sejtes szuszpenziójának alkalmazásával.

Ezenkívül meg van jegyezve, hogy az őssejt szuszpenzió beadásának klinikai effektusát ugyancsak a koponyaagy aktívitásának alapvető forrásaira történő ráhatásnak köszönhetően lehet elérni:

• a középső agy ébrenléti szintjét szabályozó retikuláris formációra és a hipotalamuszra
• az emocionális reakciót formáló limbikus reendszerre
• a koponyaagy homloklebenyének kérgére és egy sor, a viselkedés irányítottságát és a mozgási aktívitás szintjét meghatározó, kéreg alatti képződményekre
• az agytörzs felmenő és lemenő aktíváló és dezaktíváló hatása egyensúlyának a helyreállítására.

Az összefoglalásban meg lehet jegyezni, hogy az öregedés kapcsolatban van a szervezet egészségét ellenőrző saját rendszerének, immunrendszerének, hormonális és egyéb rendszereknek (például, a véralvadékonyság mechanizmusának, az őssejtek intenzívitása csökkenésének és osztódása minőségének, stb.) a változásával, amelyeknek a munkájában előbb, vagy utóbb zavar következik be, ami a korral kapcsolatos számos megbedegedéshez vezet.

Ma már megbízhatóan meg van állapítva, hogy a szövet- és sejtterápia segítségével számos lehetőség van az ilyen változásokkal szembeni ellenállásra.