|
| Cron-betegség
A betegséget Barril Bernard Cron doktor tiszteletére nevezték el, aki 1932-ben
első ízben publikálta a betegség lefolyásának a
leírását, mint a gyomor és bélrendszer krónikus nem
specifikus granulometoz gyulladását, amelyik képes megtámadni annak
összes részét, kezdve a szájüregtől és befejezve a
végbéllel. Azonban a leggyakrabban az ileum terminális részlege betegszik
meg, amelynek 50 % esetében vastagbélgyulladással párosul. A
gyulladás transmuralis, vagyis a bélrendszer összes rétegét
érinti, ami fekélyek és hegek képződéséhez vezet a bélfalfalakon.
A Cron-betegség pontos oka egészen a mai napig ismeretlen maradt. Az okok
között öröklődési, illetve genetikai, fertőzéses,
immunológiai tényezőket vizsgálnak. A genetikai tényezők: a
betegség gyakori feltárása az egypetéjű ikreknél és a
vértestvéreknél. Körülbelül a betegek 17 %-nál áll
fenn a vérrokonság, akik ugyanebben a betegségben szenvednek.
A fertőzéses tényezők nincsenek teljes egészében bizonyítva,
azonban a bélrendszer lemosásának bevitele a laboratóriumi
patkányok szervezetébe néha előidézi ezt a betegséget az
állatoknál. Az immunrendszer patológiájáról a szervek
rendszeri megbetegedése tanúskodik, amelyik a T-limfociták, a cólibacillus
elleni antitestek, a tehéntej fehérjék és a liposacharidok elleni
antitestek számának a növekedésével párosúl. A betegek
véréből az exacerbáció időszakaiban elkülönítették
az immun komplexusokat. Valószínűvé teszik egy eddig még ismeretlen
specifikus antigén jelenlétét is a bél lumenében, vagy a beteg
vérében, amelyek a T-limfociták, a sejti makrofágok, a fibroblasztok
aktivációjához, az antitestek, citokinok, prosztaglandinok,
szabadgyökös oxigén kitermelődéséhez vezetnek, amelyek is
előidézik a bélrendszer szövetének a megbetegedését.
A betegségeknek az eseteit már mindenhol leírták, azonban leggyakrabb
Európa és Amerika északi részén figyelhetők meg (összesen
300000 beteg Észak-Amerikában). Minden évben 100000 emberre
számítva 2-3 új esetet jegyeznek fel. A legtöbb betegnél a
betegség az életkor 15-35-k éves időszakában kezdődik, azonban van a
megbetegedéses életkornak még egy mások csúcsa is – 60
éves kor után. A Cron-betegség nagy gyakorisága van feljegyezve a
zsidó nemzetiségnél, körülbelül 6-szor gyakrabban, mint más nációknál.
vastagbélgyulladás
vastagbélgyulladás
fekély
rák
A Cron-betegségre jellemző a bélrendszer szegmentáris károsodása,
amelyiknek pontos határa van a szomszédos egészséges szegmensekkel. A
bélfal megvastagodott, a lumen összeszűkült, a bél kiszélesedett a
megbetegedett rész előtt. A bél nyálkahártyája tele van
számos hosszanti irányú, résszerű fekélyekkel, dudoros,
„kövezett út” képet nyújt. Bizonyos esetekben
létrejön a fekélyek perforációja hasüregi tályogok
és sipolyok kialakulásával. A sipolyok összekötődhetnek a
bélhurkokkal és a beleket körülvevő szervekkel (hugyhólyag, a
nőknél a méh és a hüvely, a bőr). A krónikus gyulladás
következtében heges szövet fejlődik ki, ami a bél lumen stenosishoz vezet.
A klinikai kép nagyon sokoldalú és sokban a betegség
lokalizációjától, súlyosságától,
hosszaságától és a recidíváktól függ.
Általános tünetegyüttesek: gyengeség, fáradtság, a
hőmérséklet emelkedése, gyakran hullámzó jelleggel. A
bélrendszer megbetegedésével kapcsolatos szimptómák: hasi
fájdalmak, amelyek gyakran a heveny vakbélgyulladást szimulálják,
hasmenés, az étvágy elvesztése, hányinger, hányás, a
belek felpuffadása, a testsúlyvesztés.
Mivel a Cron-betegség az immunrendszer funkciójának a
meghibásodásával kapcsolatos, a patológiás folyamatokba
számos szerv vonódik be a következő megbetegedések
kialakúlásával: a szemnél – kötőhártyagyulladás,
keratitis, uveitis, a szájüregnél – fekélyes stomatitis, az
izületeknél – monoarthritis, spondylitis ankylopoetica, a bőrnél –
erythema nodusum, angiitis, gangrénás pyodermia, a májnál – a
máj zsír-disztrófiája, szklerotizáló cholangitis,
cholelitiasa, cirrosis, cholangiokarcinoma, a veséknél – nephrolithiasis,
cystitis, hydronephrosis, a vesék amiloidosisa. A vastagbélgyulladásnál
fennáll a vastagbélrák kifejlődésének fokozott
valószínüsége.
A bőr megbetegedése a Cron-betegségnél
Jelenleg a Cron-betegség diagnosztikájának „arany
szabványát” az ielokolonoszkópia elvégzése (vagyis az
egész vastagbél vizsgálata és az ileum terminális, végső
részének a vizsgálata) jelenti, mivel ez a megbetegedés nemcsak a
vastagbélt támadja meg, hanem a feljebb fekvő szerveket is. A betegség komplex
terápiáját A Cron-betegség gyógykezeléséről
szóló Európai Egyezmény Jegyzőkönyvének megfelelően
folytatják le. A sebészeti gyógykezelés szövődmények
esetén javallott. Ez nem vezet a teljes kigyógyuláshoz és kimondottan csak
a szövődmények elhárítására irányul.
A betegségnek recidív lefolyása van. Az elhalálozási
arány 2-szer magasabbaz egészséges lakossággal való
összahasonlításban. Az elhalálozás legtöbb oka a
szövődményekkel és az azzal kapcsolatos műtéti beavatkozásokkal van kapcsolatban.
Az őssejtek beültetése a Cron-betegségnél 2 célt követ. Az első
– a begyógyúlási folyamat felgyorsítása és a
megbetegedett szövetek funkcióinak a helyreállítása. A
második, - alapvető cél, - a beteg immunrendszerére történő
ráhatás, amelyik a saját szövetekkel szembeni immunális
agresszió elhárításában rejlik, a nagy mennyiségű
hemopoetikus sejtek átültetése révén, ami megújítja az
immunrendszer sejtjeit és leblokkolja az autoimmun reakciókat.
Klinikai példa. Megfigyelés alatt tartottak egy 32 éves C. nevű
beteg hölgyet. A Sejtterápiás Intézetbe történő
felvételéig a páciens Ukrajna számos klinikáján volt
gyógykezelve. A betegség lefolyását a súlyosság magas foka
jellemezte. A beteget kimerítették az állandó kinzó hasi
fájdalmak és a székelés közbeni vérzések. A
páciens 165 cm magassága mellett mindössze 36 kg súlyú volt. A
krónikus vérveszteség eredményeként súlyos
vérszegénység lépett fel nála (az eritrociták – 2,1
T/l, a hemoglobin – 61 g/l). A beteg inanitio volt, csak nagy nehézségekkel tudott
járni. A komplex kivizsgálás során a Cron-betegség
diagnózisa meg lett erősítve. Elvégezték a hemopoetikus őssejtek
átültetését, ami után a páciens elvégzett egy 10-napos
placenta extractumos injekciós kúrát (a Sejtterápiás Intézet
eredeti készítménye). Az elvégzett gyógykezelés után
a páciens nem kapott gyógyszeres kezelést, (megfigyelés alatt állt
magánorvosnál), normális testsúlyt vett fel és visszatért a
munkájához. Az őssejtek ismételt átültetésére
már nem volt szükség.
|